Kosaram
Tóth Tamara

Tóth Tamara

Bemutatkozó

A nevem Tóth Tamara, és író vagyok. Talán elsőre még önteltnek is hathat, hogy ezt mondom, de miért ne tehetném, amikor egész életemben az írás volt, ami igazán boldoggá tett? Kilenc éves korom óta írok, jóformán akármit, ami épp kiborul a szívemből. A leírt szavakon keresztül tudom elmondani, ami talán túl súlyos volna a puszta hangoknak. Eleinte, senkinek sem mertem megmutatni, hogy mit tudok, mert minden művem annyira személyes és ki ne féltené a lelkét a szétcincáló tömegtől? Aztán pár évvel ezelőtt volt egy nagy műtétem, és eldöntöttem, hogy vagy most vagy soha. Sorra kezdtem beküldeni a munkáimat pályázatokra, és legnagyobb örömömre, és meglepetésemre, legtöbbször sikeresen szerepelek. 2021-ben önköltségen kiadattam az első saját könyvemet, ami „A manassé” címet viseli, és az életemben először azt éreztem: büszke lenne rám a kilenc éves énem. Aztán valahogy nem volt megállás és 2023-ban jött a második könyvem A Napló, majd 2024-ben a harmadik az Őstehetség vagyok és még abban az évben a Röpképtelenül. Az a boldogság, amit akkor érzek, ha eljut másokhoz amit alkotok, egy olyan addiktív dolog, amit nem tudok, de nem is akarok elhagyni az életemből. Mi nyújthat nagyobb örömet mint, hogy a szavaink érnek valamit ennek a hatalmas Világnak? Én már eldöntöttem, hogy nem pocsékolom el a gondolataimat hiszen végre én magam is úgy látom, hogy van mit mondanom és tudom, meghallgatni is érdemes.

Díjak

Az ismerdmegmagyarorszagot.com által meghirdetett "A mi mesénk" meseíró pályázat 2021 - KülöndíjPolgármesteri dicséret írói és közösségért végzett munkámért 2022Az Arany János Közösségi Ház által meghirdetett improvizációs novellaíró pályázat 2023 - II helyezésAz Irodalmi Rádió által meghirdetett "Modern mítoszok" novellaíró pályázat 2024 - III. helyezésA Gyevi Art Kulturális Egyesület által meghirdetett online szavalóverseny, ahol saját művemet szavaltam 2024 - I. helyezésA Hetedi folyóirat által meghirdetett "Hisz egymás nélkül sötétben vagyunk..." novellaíró pályázat 2025 - KülöndíjAz Irodalmi Rádió által meghirdetett "Apák napja" novellaíró pályázat 2025 - I. helyezésAz Irodalmi Rádió által meghirdetett "Ez állati" novellaíró pályázat 2025 - II. helyezés

Könyveim:

Szerző: Tóth Tamara
A mesék gyakran nagyon egyformák. Van egy hihetetlen történet egy még hihetetlenebb főhőssel aki természetesen..
3 000 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Szerző: Tóth Tamara
Ez a könyv egy útról szól. Útról, ami a sötéttől a fényig, mélységtől az &eac..
4 000 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Szerző: Tóth Tamara
Ez a könyv egy útról szól. Útról, ami a sötéttől a fényig, mélységtől az &eac..
1 990 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 3 / 3 (1 oldal)