e szerzők mindegyike perben áll a mai világgal a személyiség elnyomorítása, az egyre mélyebb és tömegesebb szegénység miatt, a szabadság megvonása, a mindenféle hitben csalódás, a derű és a boldogság délibábos látomássá válása miatt (Lászlóffy Csaba, Bíró József, Birtalan Ferenc, Dienes Eszter). Ez mindőjükben közös. A magyar költészetre mindig jellemző haza és szabadság kettős igénye nagyon erős, de kevesebb pátosszal és differenciáltabb érzelmekkel szól, mint korábban nem tűri a jelszóként skandálást sem , de szemérmes megvallása őszinte és mélyről jövő (Zonda Tamás, Konczek József, Novák Valentin). A személyiség meghasadása a vágyott és a való világ kibékíthetetlen ellentéte miatt általános (Lászlóffy Csaba, Nagy Zopán, Novák Valentin, Fecske Csaba, Rékasy Ildikó, Zonda Tamás, Kántás Balázs), és a jelek szerint belátható időn belül nem feloldható.
