BESZÉDTÖREDÉKEK A HALÁLRÓL

Lapis József verseiben az elmúlás elsősorban személyes: a saját lét törékenysége az apa halála felől válik megtapasztalhatóvá. Az elmúlás ismerős: fekete kendős öregasszonyok, elhagyatott falusi temetők, ujjnyomok egy régi könyvön. Az elmúlás maga a hagyomány: csak azon a nyelven lehet róla beszélni, melyen Borbély Szilárd, József Attila, Kosztolányi és a Biblia is nyomot hagyott. Az elmúlás az érzékeké: a testet keríti hatalmába, tapintható, ízlelhető, belélegezhető. Az elmúlás visszafordíthatatlan: ez a nagyszombat, nem a húsvét ideje. És végül: az elmúlás természetes. Ebben a költészetben a halál nem veszti el a fullánkját, az emberben „lárvák, istentudó bogarak” találnak otthonukra. Működésük mégsem viszolyogtató: a versekben finom motozássá szelídül.