Kosaram
Fodor Ágnes

Fodor Ágnes

Bemutatkozó

Életrajz: 1952 március 25-én születtem, tavasszal: Kos vagyok, neki a falnak is... Gyermekkoromat a zene és a matematika tanulmányozásával töltöttem, így aztán logikus, hogy filmrendező szerettem volna lenni... Így kerültem érettségi után azonnal a Magyar Televízióhoz, – meg persze úgy, hogy orvos anyukámnak oda volt protekciója... 1971-ben Keleti Márton felvett az akkor indult tévérendező osztályába a Szinház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol halála után Makk Károly növendékeként végeztem 1974-ben. Mivel megélhetésem sajnos nem kötődött a rendezéshez, dolgoztam mindenfélét, amit csak lehetett: tévéjátékokban, versműsorokban, élő adásokban meg mindenféle másban voltam asszisztens. Később kitanultam az ujságírószakmát is. Tévés alkotásaimat szabadidőmben, a Televízió Fiatal Művészek Stúdiójában készítettem, mely akkoriban Árvai Jolán vezetésével neves alkotóműhellyé nőtte ki magát. Szóval: néhány, (összesen négy) film, – és a gályázás a megélhetésért a Kádár korszak öröknek tűnő díszletei között... Így telt az élet 1970-99-ig, miközben az említett díszletek leomlottak, az én életem pedig új irányt váltott: 2000-ben, 48 évesen, életemben először férjhez mentem, ráadásul szerelemből, és egyenesen Németországba... 1988 óta a buddhizmus útját járom, 14 évig gyakoroltam az Aikidó nevű japán harcművészetet, Reikis vagyok, (energiagyógyító) és Tarot mester.

Könyveim:

Szerző: Fodor Ágnes
Könnyedén otthagynék érted mindent – elmennék bárhová egy szál ruhában ha csak l&aa..
1 300 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 1 / 1 (1 oldal)