Ébredés (Novellák II.) (ekönyv)

- Szerző: Regőczi Gergely
- Kiadó: Underground Kiadó
- ISBN: 9786150048659
ⓘ
Elérhetőség: Rendelhető
Gergő tudatában egyre inkább megnyíltak az átmeneti gátak, emlékezetéből lassan csordogálni, azután hirtelen ömleni kezdtek az információk. Már tudta, hogy a SimTech a „Szimulációs Technológiák" rövidítése. A név pedig egy óriásvállalatot takar, amely kikapcsolódási, szórakozási, üdülési célzattal ajánl hosszabb-rövidebb túrákat különféle teljes belemerülést kínáló virtuális világokba. A férfi majdnem rálépett arra a gondolati ösvényre, mely fényt deríthetett volna arra, hogy miért pont a „Kék bolygó" fantázianevűt választotta, de az orvos erre pillanatnyilag nem hagyott időt.
- Látom, uram, hogy visszatért az emlékezete - mosolygott megnyerően.
- Igen, doktor úr - bólintott Gergő.
- Viszont ön idő előtt lépett ki a szimulációból. A statisztikai átlagok szerint önnek csak három-négy hónappal később kellett volna felébrednie. Megkérdezhetem, mi idézte ezt elő?
Eme kötet 8 válogatott novellát tartalmaz 2011 és 2018 között keletkezett írásaimból, melyek főként a sci-fi műfajába sorolhatók, hol utópisztikus, hol romantikus szálakkal átszőve. Jó szórakozást kívánok hozzájuk!
Könyv | |
Szerző | Regőczi Gergely |
ISBN | 9786150048659 |
Kiadó | Underground Kiadó |
Kiadás éve | 2020 |
Fájlnév | Méret | Művelet |