Kosaram
Végh Barbara

Végh Barbara

Bemutatkozó

• Tanulmányok  Dátum: 2004-2011 Orgoványi Általános Iskola és Alapfokú Zeneoktatási Intézmény  Dátum: 2011-2014 Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Végzettség szintje: Érettségi  Dátum: 2018 EFEB, Idegenvezetői OKJ  Jelenleg az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Keleti nyelvek- és kultúrák török szakirányon tanulok. • Nyelvismeret  Középfokú B2 Angol nyelvvizsga  török, társalkodási szint  német, alap nyelvismeretGyerekkorom óta foglalkoztat az írás, mindig is jobban szerettem az írott szavakkal kifejezni magamat. Gimnáziumban bekerültem 2014-ben Sárvárra, előtte 2013-ban pedig Félegyházára jártam Író-műhelybe Miklya Zsolthoz, és Miklya Luzsányi Mónikához, ahol kiadtak egy Pillanatok című antológiát. Később pedig egyetemi éveim alatt, 2015-ben egy Főnix című antológiában is részt vettem. Az egyetemen Kreatív írás minoron is tanultam. Szoktam blogot írni, és márciusban Új-Zélandra utazom, amihez szintén elkezdtem írni, egy utazás-közvetítő blogot is.

Könyveim:

Szerző: Végh Barbara
A Gyerekszem betekintést mutat arra, miként látnak a gyerekek olyan mindennapi helyzeteket, amikre a felnőttek azt hiszik, fel se..
2 500 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 1 / 1 (1 oldal)