Kosaram
Elek Tibor

Elek Tibor

Bemutatkozó

A nevem Elek Tibor. Egy átlagosnak mondható családban születtem 1983. augusztus 21.én Miskolcon. Gyerekkoromat egy borsodi kisvárosban Putnokon töltöttem. Körülbelül 10 éves lehettem, amikor az első versemet megírtam valamelyik év húsvétjára. Meguntam, hogy mindig ugyan azokat a húsvéti verseket tanulom meg. Szerettem volna valami egyedit, ami csak az enyém és amit a lányok még sohasem hallottak. Így hát tele írtam egy lapot versekkel és egyet-egyet választva felolvastam róla. Azután eltelt több mint 25 év és semmit sem írtam. Következett egy bezárt időszak, csak nagyon kevés ember járhatott dolgozni. Ez volt a koronavírus járvány. Az önkéntes karantén alatt sehová sem lehetett eljárni, így a négy fal között újra elkezdtem írni 2020 októberétől folyamatosan. Azóta csak jönnek és jönnek a versek megállás nélkül. Elhatároztam hát, hogy ha meg tudok írni százat, akkor kiadom könyvformában. Először a közösségi médiában jelent meg nagy része, de szerettem volna valami kézzel foghatót is alkotni.

Könyveim:

Szerző: Elek Tibor
Elek Tibor versei a koronyvírus-járvány miatti bezártság alatt születtek. Mint oly sokat az országban, ..
490 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 1 / 1 (1 oldal)