Kosaram
Kapitány Andrea

Kapitány Andrea

Bemutatkozó

1990 - megszülettem 1994 - édesanyám megtanított olvasni, azóta levegőt sem bírok venni könyvek nélkül 1996 - rájöttem, hogy a Mikulás nem létezik, de a húsvéti nyúlban még rendületlenül hittem 1997 - megírtam az első versemet anyák napjára 2000-2009 - számtalan jövőbeli foglalkozást kitaláltam magamnak, többnyire az olvasásélményeim hatására; terítékre került többek között, hogy állatorvos leszek, meg történelem-magyar szakos tanár, meg nyomozó, meg pszichológus, meg ügyvéd, meg tüdőgyógyász szakasszisztens, meg szociális munkás 2005 - megírtam az első regényemet, ami a maga nemében borzalmas lett (azóta is a fiókban dugdosom), persze akkor menőnek gondoltam, de minden tizenöt éves menő, aki könyvet ír 2009-2012 - a Pécsi Tudományegyetem BTK pszichológia alapszakán örök szerelmet esküdtem a pszichológia tudományának 2012 - a Kossuth Kiadó egyik pályázatán két könyvem megjelent e-könyv formában, de sajnos nem lettem belőlük milliomos 2013-2016 - az ELTE-PPK pszichológia mesterszakán az örök szerelem ellenére a diplomaszerzés után eldöntöttem, hogy sosem fogok ezen a területen dolgozni, ezért egy impulzív döntés hatására: 2016 - villamosvezetővé váltam, és jelenleg is ezzel keresem a kenyerem.

Könyveim:

Szerző: Kapitány Andrea
Egy elhagyatott épületben egy kislány megcsonkított holttestére bukkan néhány urbex fotós, &eacu..
3 500 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 1 / 1 (1 oldal)