Havassy Réka

Mindig meglehetősen érdektelennek tartottam az író személyét. (Merthogy az is.) Ez annak fényében sem változott meg, hogy magam is író lettem. (Sőt.) Miről is beszéljünk tehát helyette? Talán az emberi lélek legsötétebb oldaláról? Igen, azokról a zárójel mélyére elrejtett titkokról, amelyeket hangosan kimondani lehetetlen. (Miért ne? Mindenkinek megvan a magáé.) Na, és hogyan járjuk körül a témát? A látszólagos komolyságból szőtt szarkazmus mögé bújva nyugodtan vigyoroghatunk gúnyosan: őszinte mosolynak fog tűnni. (Ha a háttérben cuki, metaforikus macskák is futnak, akkor teljes a siker.) Hát, valami ilyesmiről szól a történetem. (Persze az elsődleges cselekményszálnak tűnő narratív vonulat könnyen háttérbe szorulhat, a zárójelek jelentősége mellett.) Amit nem mondunk ki, rendszerint fontosabb a világba kiáltott felszínességeinknél.