Kosaram
Fábián Mihály

Fábián Mihály

Bemutatkozó

Szerzői önéletrajz és nyilatkozatFábián Mihály vagyok. Nem véletlenül szerzői önéletrajzot írtam, hiszen szakmairól szó sem lehet. Ebből kiderülhet az is, hogy szakmán kívülről érkezem.Jogászként végeztem a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem közös levelező szakán. Dolgoztam ügyvédjelöltként, majd a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál, aztán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál.Az írás azért nem teljesen idegen számomra 2006 és 2010 között filmekkel foglalkozó blogot készítettem egy társammal először a Hírszerző, majd az Index internetes oldalain. Ezt követően 2015 és 2017 között 30/40 címmel vezettem - akkor már egyedül - szintén egy blogot, a blog.hu felületén, ahol nemcsak filmkritikákat írtam, hanem foglalkoztam tévével, közélettel, sporttal és szinkronnal is.

Könyveim:

Szerző: Fábián Mihály
Különleges viszonyom van a szinkronnal. Kis kamasz koromban majd megvesztem értük, minden magyar hangot fel akartam ismerni, akk..
4 328 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Szerző: Fábián Mihály
Különleges viszonyom van a szinkronnal. Kis kamasz koromban majd megvesztem értük, minden magyar hangot fel akartam ismerni, akk..
1 100 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
Tételek: 1 - 2 / 2 (1 oldal)