Kosaram
Jankovics Zoltán

Jankovics Zoltán

Bemutatkozó

Magamról...„Az író akkor író, amikor ír, máskülönben nem az” – tartja a mondás. És valóban, ha volna is bennem szándék önmagam megmutatására, a soraim nyomán megelevenedő alak nem az író volna, pusztán az ember. Ám mégis szükséges néha önmagunkról szólanunk, ha másért nem, hát az irodalomtörténet tudománya előtti tisztelgés gyanánt, mert kétségtelen, hogy ami egyeseknek száraz és jelentéktelen adat, az mások számára szükséges kelléke a műélvezetnek, és alkalomadtán magát a műalkotást is gazdagabbá teheti.Nem vagyok „főfoglalkozású” irodalmár. Még annak ellenére sem, hogy magamat elsősorban íróként határozom meg, és csak másodsorban az éppen aktuális civil foglalkozásom szerint. Írni azóta szeretek, hogy a betűvetés tudományát belém plántálták az általános iskolában, ahol rendszeres látogatója voltam az irodalmi és nyelvi szakköröknek, versenyeknek. Tanulmányaimat egy patinás győri gimnáziumban folytattam, mely elsősorban reál intézmény volt, így a literatúra nem kaphatott akkora hangsúlyt, amekkora megillette volna. Viszont erős alapokat adott, melyekre a későbbiekben könnyű volt építkezni. Már felnőtt fejjel ültem be a Pannon Egyetem padjaiba, ahol alaposabban megismerkedhettem poétikával, filológiával, filozófiával, valamint a magyar mellett az amerikai és angol irodalommal is. Jó néhány karizmatikus oktatóhoz volt szerencsém, és sok fontos összefüggést értettem meg. Az egyetemi időszak legnagyobb hozadéka számomra mégis az volt, hogy képessé tett a szövegek irodalmi értékének objektív megítélésére, és ezáltal reálisabb képet tudtam alkotni a saját írásaimról is.Elsősorban a novella és a regény foglalkoztat, de alkalomadtán versek és műfordítások is kikerülnek a tollam alól. Noha az írást nem ma kezdtem, a nyomtatásban vagy elektronikus formában történő megjelenésre csak a közelmúltban éreztem szükségesnek figyelmet és energiát fordítani. Ezt megelőzően alkotásaim számára kizárólag egy önerőből fenntartott, reklámmentes honlap által biztosítottam publicitást.És hogy mit jelent számomra az írás? Egyfelől lelki szükségletet. Másfelől Isten teremtő erejének megtapasztalását. Harmadrészt pedig a kiválasztás szervrendszerének működéséhez hasonló folyamatot: kívülre kerülhet általa, aminek kívül van a helye. Tagadom fikció és valóság különbözőségét, csak történeteket ismerek el, melyek által önmagunkat, és a köröttünk lévő világot megéljük. Véges és különvaló történetek milliárdjai kapaszkodnak, szövődnek egymásba, így válva hiánytalan egésszé, mely körülfog minket, és sem kezdete, sem vége nincsen. Vallom és mívelem Arisztotelész Poétikájának következő igazságát: “A költőnek inkább a történet, mint a versforma mesterének kell lennie.”Elismerések: - A Tolnay 100 Emlékév alkalmából a "Klárika 100" alapítvány és a MIT Csm-i Szépírói Tagozata által meghirdetett MÁRAI NYOMDOKÁN - "a színésznő" költői pályázat I. díja (2014) - A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépíró Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely 2014-es országos írói versenyének I. díja - A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépíró Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely 2014-es országos költői versenyének "Arany" minősítése

Jelenleg nincsenek listázható termékek.