Bő tucat novellát takar a Bagolyvár, ez a szellemi „udvar”, melyben egyszerre van jelen a hagyománytisztelet, a múltidézés, a magántörténelem és az írói elődök meg- és felidézése. Az elsőkötetes Réti Atilla nem tesz mást, csupán mesél. Mesél el- és letűnt dolgokról, eseményekről, tragédiákról, családi drámákról, melyek itt, Kelet-Közép-Európában estek és esnek meg velünk, esendőkkel, ősökkel, felmenőkkel, térben Erdélytől Mosonmagyaróvárig, Lengyelországtól Csallóközig, időben pedig a Monarchiától egészen napjainkig, nagyobb látleletben az ókori bölcsektől a jelenig, e kusza és sajátos, szintén kelet-közép-európai, rendszerváltozásunkig. Vagy módszerváltozásunkig? Fikció és valóság, történetek és vallomások, családi legendáriumok és udvari pletykák: Bagolyvár kicsit (vagy nem kicsit) a miénk is, hiszen a történetek allegorizálnak, a történetek kitekintenek… és összefüggenek és panorámaképpé rendeződnek. És tudjuk, történelem nincs, csak történetek vannak. Réti Atilla történeteit érdemes olvasni. Érdekes olvasni. Ezt bizonyítja a tucatnyi megjelenés rangos lapokban, novellapályázatok első helye (a mű benn a kötetben), és a megírt-megélt-megidézett múlt egyedi interpretálásnak nyelvi igényessége. A kötet ékes bizonyítéka a műfaji megújulásnak: tárcára (tárczára) már- és mégpedig szükségünk van!
