2017 decemberében Magyarországon kitör a háború. A berlini születésű mesélő magyar nagypapája bakonyi házában próbálja átvészelni a nehéz időszakot. Különös utat választ a túléléshez. Előbb nagypapája, majd apja bőrébe bújva utazza be a jelenbe vezető múltat, a sokszor hátborzongató XX. századot.
Részlet:
„Izgalomra semmi ok. „Simandl Simon nyugdíjas szaktársnak a gyárban eltöltött évek emlékére. 1964-1968.” Ez az aranyozott betűkkel festett mondat díszít majd egy karcsú, Viktória-mintás porcelánvázát, ami váza pedig a bakonyi ház nagyobbik szobájában, a barnaszínű Rudolf S. Stelzhammer zongorán kap helyet. A szekrénybe rejtett hárfán, amivel 1973-ban lepnek meg a gyerekeim. 1968-as nyugdíjba vonulásom alkalmából Mihály fiam még két fiúunokával is megajándékoz. A porcelánikrek kezüket-lábukat törnék örömükben, ha apjuk magukkal hozná őket Magyarországra. Mindennek megvan a maga ideje. Das hat noch Zeit. Hallom jó fiam/apám, Michael Seemandl dohánymarta hangját.”
nektek, persze hogy Nektek
