Azért döntöttem a pályázat publikálása mellett, mert megértettem, hogy bele lehet fáradni a folytonos harcba, a nem értékelés, elismerés hiányába is.
S azt is tudom már, hogy magamnak is fontos elfogadni azt, hogy egy nyertes állást is vissza lehet utasítani.
Két álmatlan éjszaka után, ki tudtam végre mondani, hogy a vágyott állást nem akarom már, ha nincsenek meg azok a feltételek, kellő támogatás, amik mellett megfelelően tudnám ellátni.
Minden ember szeretné valahol megvalósítani önmagát, ezért én is sokat, sok téren tettem, a sors azonban mindig olyan helyzeteket és embereket hozott az utamba, hogy ezt sosem hagyták. Most is olyan feltételeket, elvárásokat támasztanak, amit úgy éreztem, hogy nem szabad elfogadnom.
Milyen nehéz is a döntés?
Nagyon, főleg a mai világban, 55 évesen, munkanélküliként. Mégis tartottam magam a pályázat utószavában megfogalmazott saját magamnak tett ígéretemhez.
Ha elolvassák életem 25 évének rövid kivonatát, bízom benne, hogy megértik döntésemet.
