Szinte nem is ismertem más tájat, mint ezt a Hudsonmentit,a felhőkarcolók vonulatával, mely az éveksorán a szemem láttára gyarapodott, szökkent égre,tekervényesedett, sűrűsödött azzá a merev, változhatatlankődzsungellé, melyet ma ismerünk, tövében az öblön ingázóhajókkal, kompokkal és Szabadság Miasszonyunkkal vagyMiss Libertyvel, ahogyan némely európai bevándorlóknevezték a megpillantásakor, amint kőtalapzatán,patinás köntöse fenségében, zárkózott arccal a habok fölényújtja karját.Néha úgy látom, az egész világmindenség gyűlta kedvemért ennek a szigetnek a területére. A reményés a könnyek szigetére. Az egyszerre bedaráló és épületescsoda helyszínére, amely az ír parasztot, a calabriaipásztort, a német munkást, a lengyel rabbit vagy a magyarhivatalnokot amerikai honpolgárrá változtatja, miutána nemzetiségét lehántotta róla.Gaëlle Josse könyve 2015-ben elnyerteaz Európai Unió Irodalmi díját
