Kosaram

Karinthy Frigyes összegyűjtött versei (ekönyv)

Karinthy Frigyes összegyűjtött versei        (ekönyv)
Karinthy Frigyes összegyűjtött versei (ekönyv)
Egységár:
2 590 Ft
Fizetendő:
2 590 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!

Karinthy Frigyes verseinek mindeddig nem létezett megbízható szövegű kiadása. Ezt a hiányt pótolja a Magvető Kiadó klasszikus verssorozatának legújabb darabja, amely Karinthy versei eddigi legjobb kiadásának ígérkezik. Tartalmazza a költő kötetben megjelent összes versén kívül a Karinthy életében kötetben helyet nem kapott verseket, valamint a gyermekkori verseket és zsengéket. Mindezt az olvasó filológiai pontossággal, a költő által utoljára jóváhagyott szövegek alapján, tömör szövegtörténeti jegyzettel, valamint utószóval ellátva veheti kézbe, amely a még ma is elsősorban humoros írásairól ismert Karinthyt segít elhelyezni a magyar költészet első vonalában. Karinthy ugyanis a Nyugat egyik legnagyobb költője volt: Beck András nemrég egész könyvet (Szakírópróba) írt egyetlen verséről (Nihil), Tandori Dezső pedig ezt írta róla (Az erősebb lét közelében): „félhosszú verseit mintha mai líránk összefüggéseibe helyezhetnénk, szerkezetüket tekintve, csiszolás nélkül.”



Könyv
SzerzőKarinthy Frigyes
ISBN9789631435788
KiadóMagvető
Kiadás éve2017

Írj véleményt a termékről!

FájlnévMéretMűvelet
Tételek: 0 - 0 / 0 (0 oldal)