Király Tibor A védelem és a védő a büntetőügyekben című monográfiája 1962-ben jelent meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában. A könyv alapjául szolgáló kandidátusi disszertációját 1959-ben védte meg. A mű írása idején még javában folytak az 1956-os forradalmat követő, a megtorlást szolgáló eljárások. Ezekben a perekben a védők szerepe elhanyagolható volt: a felmentés esélye minimális, a méltányos büntetés kiküzdése is csekély. Ha esetenként kiléptek a rájuk kényszerített szerepből, saját szabadságukat kockáztatták. A korszak egyébként sem rokonszenvezett a jogászokkal és kivált az ügyvédekkel. A diktatúrák nem kedvelik a jogászokat: ha a hatalom szolgálatába szegődnek is, foglalkozásukból adódóan - mivel korábban rögzített, általános érvényű normákat alkalmaznak - figyelmeztetnek annak korlátaira. De a hatalmat a hagyományosan szabadfoglalkozású ügyvédek zavarják leginkább: a bírákat, ügyészeket és a közigazgatásban foglalatoskodó jogászokat a hatalom a maga szolgálatába állítja, és ők lojalitással tartoznak a fennálló rendnek és kedvezményezettjeinek. A törvények persze kötik az ügyvédeket is, és van olyan nézet, amely a védelem közfunkcióját túlhangsúlyozva, a védőt alapvetően az igazságszolgáltatás szervének tekinti, ebből vezeti le jogait és kötelezettségeit. De bárhogy is definiáljuk státuszukat, a védők végső soron az egyén érdekeit képviselik, az ő jogait óvják az államapparátus támadásaival szemben.Király Tibor ebben a társadalmi közegben és légkörben vállalkozott arra, hogy igazolja: az ügyvédi hivatás elismerésre érdemes, és a hatékony védelem feltétele mindannyiunk szabadságának. Mert bármilyen társadalomban élünk is, a védelem "visszaszorítja a visszaéléseket vagy a tévedéseket". Hozzájárulhat ahhoz, hogy "a büntetőjogot valamelyest törvényes keretek és formák között alkalmazzák" Király Tibor ezt bizonyítja kikezdhetetlen érveivel és azzal is, hogy felidézi a XIX. század legkiválóbb magyarjainak, Deáknak, Kossuthnak, Nyárynak vagy Széchenyinek
