Azt álmodtam, hogy anyám nem szeret olvashatjuk a Tizenegykor nálad torokszorító nyitósorában, s a szeretetlenség e nyomasztó rémálma hullámszerűen vonul majd végig a teljes köteten, akár egy kitartott felkiáltás. Kiss Ildikó Judit könyvében egy kaleidoszkóp fénytörésében láthatjuk a gyermekkor darabjait: küszködő anyák, csalfa férjek, magára hagyott gyermekek, háborúban elhurcolt nagyszülők, bántalmazások rémképei, becsapódó ajtókba torkolló válások és rutinba fulladó, kiüresedett házasságok. A boldogtalanság megrázó alakváltozatai. A sorsok hátterében ugyanakkor felfénylik az odaadó nagyszülők oltalmazása, valamint a gólyakelepeléssel és süteményillattal telt vidék plasztikusan megfestett emlékképe is. A történetek elbeszélői hol a nagymama tulipános ládájának mélyéből, vagy messzi tájakból, hol egy kilesett pillanatból, avagy egy utcára dobott kenyérszeletből próbálják megmutatni a jövő bizonytalansága helyett, hogy honnan indultak. A Tizenegykor nálad elbeszélései a szeretetéhség, a hiány és az odaadás pulzáló feszültségéből bomlanak ki, hiszen ahogy az egyik történetben olvashatjuk: nem tudom milyen tárolórendszere van az embernek az emlékekre
de azért imádkozom mostanában, hogy őt soha ne felejtsem el. Egyetlen történetét sem akarom elveszíteni, minden elmesélt részletre emlékezni akarok, nem baj, hogy kiszínezte őket, minden szót meg akarok tartani tőle. Kiss Ildikó Judit első könyve erős hangon megszólaló szépirodalmi bemutatkozás. Történetei őszintén szembesítenek minket azzal, hogy semmi más nem fontos, csak az emlékezés és a megbocsátás. A születéstől a halálig, egészen a viszontlátásig.
