Egyszer volt, hol nem volt, volt egy olyan kerek erdő, amely csak az igazi mesében létezik. Ebben a nagyon kerek erdőben az állatok békében és demokráciában éltek, vigyáztak egymásra, még a farkas és a róka is kijárt a faluba, ha hozzá szeretett volna jutni a mindennapi betevőjéhez.

Egyszer – az ősz kellős közepén -, amikor a vadgyümölcsök éretten potyogtak le a földre, a medve felfigyelt egy különös, kellemesen édes illatra. Követte az illat nyomát és rátalált azokra a lehullott gyümölcsökre, melyek napok óta erjedtek, cefrésedtek a földön. A medve kíváncsian megkóstolta a különös illatot árasztó gyümölcsöket, melyek ízletesek voltak és kellemesen elbódították őt. Az alkohol hatására, mely a gyümölcsökből a szervezetébe került, egyre vidámabbá vált. Eleinte csak halkan nevetgélt magában, majd énekelni kezdett, s végül hangosan kurjongatott, megtörve az erdő csendjét.

A különös zajra a többi állat is felfigyelt, megkeresték a szokatlan hang forrását. Látva a medve vidám hangulatát és érezve az alkohol terjengő illatát, követték példáját, ők is megkóstolták a földre hullott gyümölcsöket. Hamarosan az erdő megtelt a részeg állatok rikoltozásával, éneklésével, kiabálásával. Másnap fejfájós volt az ébredés, de a különös élmény, melyet előző nap megéltek, örökre emlékezetes nyomott hagyott bennük.

Az élet gyorsan visszatért a régi kerékvágásába, de mindig boldogan gondoltak erre a bizonyos napra.

Telt múlt az idő, az őszt követte a tél, telet a tavasz, s a tavaszt a nyár. S ahogy a normális négyévszakos világrendben szokás, újra beköszöntött az ősz. Beértek a fákon, bokrokon termő gyümölcsök, földre pottyantak, s hamarosan ismét belengte az erdőt az alkohol illata. Az erdő lakóiban felrémlett a tavalyi emlék, s boldogan keresték meg a földön rothadó gyümölcsöket, hogy újra elrabolja őket az alkohol démona. S ez lassan életük körforgásává vált.

Egyedül a farkas szomorkodott magányosan, mert ő nem szerette a gyümölcsöket és így mindig kimaradt az őszi alkohol-fesztiválból. Józanul a részegeket elviselni, még neki is nehezére esett. Miközben nézte a dülöngélő, éneklő állatokat, egyszer csak váratlan gondolata támadt. Ha a többiek megeszik a földön levő gyümölcsöket, melyektől jó kedvük lesz, akkor – ha esetleg megenne közülük egyet – neki is jókedve támadna, ő is énekelhetne, táncolhatna a többiekkel együtt. S ahogy az életben már lenni szokott, az ötletet követte a tett. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott az erdőben, odaosont a nyuszihoz és hamm bekapta. Senkinek sem tűnt fel, hogy a nyuszi eltűnt, a farkas viszont velük együtt mulatozik.

Másnap az élet a megszokott módon folyatódott tovább, ugyan néhányuknak feltűnt a nyuszi hiánya, de azért nagyon nem keresték. Biztos túl sokat evett az érett gyümölcsökből, s most a fejfájását csillapítja valahol az erdőben. Pár nap múlva, már nem foglalkozott senki azzal, hol lehet a nyuszi. Ismét eltelt egy év, eljött a nagy őszi mulatság ideje, összegyűlt az erdő apraja-nagyja, hogy élvezze a természet adta örömöket. Amikor a hangulat a tetőfokára hágott, a farkas érezte, hogy itt az ő ideje ismét. Kinézte magának a gyengélkedő rókát, aki egy kicsit túltolta a gyümölcsfogyasztást, s éppen egy bokor mögött próbált megszabadulni a feleslegtől – hangos öklendezések közepette. Rövid idő múlva a farkas is csatlakozott a vidám társasághoz. Ahogy a nyulat, úgy a rókát sem hiányolta senki.

Teltek, múltak az évek a megszokott forgatókönyv szerint, s eljött az az idő, amikor a következő őszi gyümölcs ünnepre, már csak ketten maradtak az erdőben, a medve és a farkas. A medve ez alkalommal is, ahogy a korábbi években megszokta, csak a gyümölcsökre koncentrált, gyorsan eljutott a hőn vágyott állapotába. A farkas, aki egy darabig csendben figyelte a medve hangulatváltozását, érezte, hogy most kell a tettek mezejére lépni. Egy józan medvével nem biztos, hogy megbirkózott volna, de most kétsége sem volt a sikerben. Bátorságának eredménye nem maradt el, pillanatokon belül a farkas lett az erdő legvidámabb állata, igaz, rajta kívül más már nem maradt életben.

A buli véget ért, jöttek a szürke hétköznapok, elmúlt az alkohol hatása és elfogyott a maradék medvehús is. A faluba sem tudott már bemenni, mert az emberek tüzet okádó botokkal fenyegették meg. Nem talált magának élelmet, egyre soványabb lett, egyre nyomorúságosabbá vált az élete. Már csak abban reménykedett, hogy jön az ősz és akkor újra lesz mit enni, erőre kaphat és visszatér a régi élete. Elmúlt a nyár, megértek az édesnél, édesebb gyümölcsök. Lepottyantak a földre, s megerjedve az alkohol édes illatát bocsájtották ki magukból. A farkas lesben állva, izgatottan várta a többieket a gyümölcsöknél, de nem jött senki, mert a farkason kívül már más élőlény nem volt a nagy kerek erdőben. Amikor erre rádöbbent, nem maradt más választása, mint oldalára dőlve csatlakozni az örök vadász mezők nagy utazóihoz.