Állunk a tér közepén. 

Kedvelem a helyet. 

Nem is értem, mért forog úgy velem.

Tudnám az utat, innen merre.

Mondom is neki.

De ő nem hallja. 

Csak a magáét hajtja.

A kezek összeérnek. 

Sívárak a fények. 

Ő csak mondja, mondja. 

A rosszat sorolja. 

Azt, ami a világban bántja.

Egymás mellett lépünk.

Mégis, mintha állnánk. 

Mintha nem együtt sétálnánk.

Nem veszi észre. 

Szólok. 

Hogy így ez a két ember mi már csak voltunk.

Nem hallja.

Lép tovább.

Lép tovább …