2018. márciusi 24., szombat volt – ezek a tavaszi hónapok mindig olyan változóak. Sosem lehet tudni, hogy másnap milyen időre ébredünk… 

Előző este hozott haza a betegszállító kórház és dialízis után, de jókedvűen ébredtem… A konyhában sütöttem a rántottámat, amikor érkezett a hívás. 

Ki csörög ilyen korán reggel, még egy pillanatra meg is állt kezemben a fakanál, majd felismertem, hogy az új telefonom csöng… 

Nem ismertem a mobilszámot a kijelzőn… 

– Halló, tessék – szóltam bele és vártam, hogy megpróbálnak nekem elsózni egy lábast vagy egy biztosítást. 

– Ágnes, X.Y vagyok a Transzplantációs klinikáról, riadója van… 

– Mi, hogy? – értetlenkedtem. 

Megismételte: – Ágnes, riadója van, érkezik hozzánk egy AB pozitív felajánlott vese Németországból, ami alkalmas a beültetésre. Van most megfázása, folyik az orra? 

– Nem vagyok megfázva, de 21 éve folyik az orrom – próbáltam kinyögni, ahogy tisztult az agyam. 

Akkor rendben van, az orvosa már megerősítette, hogy este dializálták és készen áll a transzplantációra. Küldhetem önért a mentőt? 

– Igen, persze – sikítottam a telefonba, majd gyors címegyeztetést követően a hölgy azt mondta: 10 perc múlva ott vannak önért, gyorsan szedje elő a bekészített csomagot… 

Így is történt, még a leleteimet felvettem az egyik helyről. 3 helyen is tároltam másolatokat belőle, hogy ha riadóm lesz, biztos megtaláljam valamelyiket. 

És hívtam István barátomat. Egészen addig mindig azzal vette fel a telefont, amikor hívtam, hogy „Riadód van?” De mindig kiábrándítottam, hogy nem. 

Na akkor reggel nem kérdezte, én ordítottam a fülébe, hogy riadóm van, majd Ildi barátnőmet hívtam a másik készülékről sírva, hogy mindjárt indulok, mert transzplantálni fognak. 

Két kezemben a telefonnal hordtam ki a kapuhoz a cuccaimat és mire kiértem, már várt a mentő. 

Az ápoló kiszállt, bepakolta a csomagjaimat és megkérdezte. „Ágnes készen van, hogy elinduljon az új élete felé?” 

– Igen, már egy éve készen állok rá – mondtam.

És már mosolyogva szálltam be a mentőbe.  

2017. október 17-én mondtam ki először, hogy 2018 húsvétjára vesét fogok kapni. Senki nem hitt nekem. Mindenki kinevetett, de én tudtam, egyszerűen hittem, őszintén hittem benne, hogy ez így lesz. 

2018. március 24-én, egy héttel húsvét előtt zajlott le mindez. 

Délután 5-kor betoltak a műtőbe, majd este 10-kor ki az új vesével. 

Egy héttel később a sebészem megállt mellettem, hogy azt mondja: – Sajnos, nem tudom hazaengedni húsvétra. 

– Nem is kell, azt vonzottam magamnak, hogy húsvétra vesém lesz és nem azt, hogy otthon fogok lébecolni.

Kinevetett… 

Azóta sok minden történt, több betegséggel megküzdöttem, de nagyon jó veséd volt, erős és küzd velem.  

A Te veséd bennem tovább él.