már húsz éve írok, pontosan emlékszem, 

mert akkor szenderült el végleg az apám, 

temetés után a felhőket szemléltem, 

éreztem hogy figyel, még láttam is talán. 

úgy folytak a szavak, ahogyan a könnyek, 

a mélyben fakadva bő folyókká váltak, 

vezethettem kocsit vagy  értekezletet, 

én fityiszt mutattam az élő világnak. 

ömlöttek a versek, locsoltam szerteszét, 

elárasztottam vele az internetet, 

tán azt képzeltem, hogy túlélheti apám,

ha magammal viszem, bármerre megyek. 

de néhány éve, mint a gejzír fakadt fel, 

hogy anyám is elhagyott, nem vigyáz reám, 

most könyvet írok, az életem versekben, 

hogy vihessen magával minden unokám.