Ruganyosan lépkedek címmel jelenik meg szeptember végén Schégerin Serge regénye. E kötet kapcsán beszélgettünk a szerzővel.

– Sajátos szemszög, műfaj és téma, amit első könyve kapcsán választott. Honnan jött az ötlet a
Covid-időszak hátterével egy sportos karakter történetmesélésére?

Jött ugye a Covid, én pedig sportos alkat vagyok, és ennél nem sokkal bonyolultabb a
keletkezéstörténet… Nem úgy volt, hogy leültem, hogy én akkor most írok egy könyvet. Kicsit
jobban ráértem, kicsit kiüresedtek az esték a bezárkózás alatt, úgyhogy sörrel a kezemben írni
kezdtem az íróasztalnál vagy a teraszon, írtam, írtam, és úgy egy hét után már hiányzott, ha
nem. Folytattam tehát, kezdett beszippantani a dolog, és idővel szinte mindent a napi
történésekkel egyszerre fogalmaztam magamban: na, ezt majd jól megírom este… aztán ez lett:
szinte mindent leírtam, amit érdekesebbnek találtam vagy éppen megfogott a történés
pillanata, meg hozzáköltöttem, meg elhallgattam persze dolgokat, meg úgy írtam le, ahogy
szerettem volna, hogy történjen… Edzés közben is fogalmaztam, bevásárlás és szeretkezés
közben is…

– Maga az írás (vers, novella, könyv) mikor jelent meg az életében és milyen szerepet játszik
most?

Gyerekként szüleimet is gyakran láttam olvasni, már általános előtt is faltam a könyveket, aztán
valahogy a bölcsészkaron kötöttem ki, kizárásos alapon. Egyszerre egy könyvet olvasok, de
egyet mindig, regényfüggő vagyok, a versek nem az én világom. És akár ugyanazt a könyvet is
újraolvashatnám többször, egyre alaposabban és egyre gyorsabban felejtek.

– Mit szólt a család, a baráti kör, amikor kiderült, hogy könyvet ír?

Rövid részleteket megosztottam a családban és szűk baráti körben, általában buzdítottak. A
főváros-környéki faluban, ahol élek, helyes kis rajongótábora van a helyi lapban és a facebook-
os fórumon közölt szösszeneteimnek.

– Milyen könyveket olvas, amik inspirációt jelenthetnek az írás során?

Nem inspirációért olvasok, de nem tagadhatom, hogy David Foster Wallace monumentális
műve, a Végtelen tréfa és annak zseniális és heroikus fordítása nagy hatást tett rám, az elmúlt
évek legnagyobbikát. Imádok Vonnegutot, Murakamit olvasni, közel állnak hozzám Franzen,
Houellebecq, Easton Ellis, Csáth Géza, Grecsó Krisztián, Jászberényi Sándor vagy Tompa Andrea
művei.

– Szeptemberben jelenik meg a könyv, ráadásul dedikálással szinte egybekötve, a
Könyvfesztiválon. Mennyire lesz új kihívás az Ön számára az alkotói szerepkör nyilvános része?
Mennyire testhezálló a feladat?

Semennyire. Óriási és frusztrációkkal teli kihívás lesz a nyilvános rész. Valószínűleg innom kell
majd hozzá.

– Kik a könyv célközönsége? Lebontható-e ez korosztályra akár?

Korosztályra nem annyira, azt mondanám inkább, hogy összetett és akár hosszú mondatok
befogadására, őszinteségre és elfogadásra nyitott embereknek ajánlom a könyvet. Vagy más
szavakkal: ajánlom fiatal és idősebb férfiaknak és nőknek, sportolóknak és alkoholistáknak,
félszeg és dagadó egójú olvasóknak, gazdagnak és szegénynek, szexfüggőknek és prűdeknek,
hadd szenvedjenek mind…