A Garázda Péter vallomásai az irodalomtörténész, nyelvész Zolnai Béla 1930?1945 között írt, befejezetlenül hagyott, a szerző kéziratos hagyatékában fennmaradt regénye. Transznacionális és transzkulturális keretbe illesztett, fikcionalizált önéletrajzi elbeszélés határozott önelemző, társadalom-, egyház-, kultúra- és politikakritikai célzattal. Az I. rész középpontjában racionalitás és metafizika, vallásos hit és kétely kérdései állnak, a II. rész a második világháború utolsó hónapjainak és a rá következő zavaros időszaknak a kolozsvári eseményeit és konfliktusait, azok szubjektív átélését mutatja be, miközben kísérletet tesz a múlt jelen felől, a jelen jövő számára történő értelmezésére. Egyesíti a tudósregény, az eszmeregény, a vallomás és az emlékezés műfaji mintáit; az én-elbeszélő mint saját életének és tudati folyamatainak megfigyelője, alakítója és bírálója jelenik meg. Alapja egy hűvösen tárgyilagos, személytelen, dialógusokra épülő, elemző és önreflektív részekben, intellektuális asszociációkban gazdag, hajlékony próza, amely a II. részben szenvedélyessé, érzelemmel telítetté válik, és folyamatosan gondolkodásra késztet. Az irónia és az önirónia strukturáló tényezők, helyenkéntfrivol tónus kíséretében. A mű, amely most jelenik meg először nyomtatásban, figyelemre méltó hozzájárulás a 20. századi magyar regény identitáskonstrukcióinak és poétikájának történetéhez, az elbeszélői szerep problematizálásához, a műfaji határok felbontási kísérleteihez és a humanista írástudó típusának ábrázolásához.
