Móra Ferenc máig a legkedveltebb klasszikus írónk. Töretlen népszerűségét kimeríthetetlen mesélőkedvének, varázslatos szókincsének és utánozhatatlan, kacagtató humorának köszönheti. A történetszövés, az írás megunhatatlan varázslója ő, legyen szó gyermekkori élményekről, adomákról vagy mesés történetekről. Elbeszéléseinek az olvasót mosolyra fakasztó darabjait gyűjtöttük össze e kötetben, melyeket átsző csöndes, kedves derűje; a válogatói szándék úgy gondolja, ránk férnek ezek a történetek.Móra Ferenc biztos kézzel fogalmaz meg máig aktuális, már-már örök érvényű igazságokat rólunk, hétköznapi, egyszerű emberekről, s a hatalomban ülő nagyokról, a maga sajátos módján vésve emlékezetünkbe, hogy az előbbiek nem olyan kicsik, és a nagynak látszók meg többnyire nem is olyan nagyok. Sőt. No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a görlicék? Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt lösz a kutyafejű barátja.A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy tudja csattogtatni a kést a fenőkövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, hogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali Patlidzsánnal, mikor odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban. Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan barátját? Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhös, még az idén nem övött török pecsenyét. Mi-it beszélsz, te átkozott méhnek tökéletlen gyümölcse? Nem hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa mög a gusztusát! Héj, a sejtán hordjon el benneteket! ordította el magát a török és esze nála nélkül vitte ki a kontyát a Latrán utcából. Ne te ne! kurjantotta el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicskával. Hát tégöd tán a nyavalya tör, te asszony? Törje ki kendöt avval az
