„Mikszáth óta nem volt, s azt hiszem, sokáig nem lesz az irodalomban senki, aki a szó nemes értelmében fogalmazott anekdotát, ezt a nehéz és finom műfajt, több művészettel művelte volna. A pointe keze alatt megnemesedett, a történetke távlatot és mélységet kapott. ízesen, pontos, nemes veretű magyar szavakkal írt A jó író ösztönével ismerte fel témáit, azt, ami neki való.” Márai Sándor a kor- és írótárs érzékenységével körvonalazza Hunyady elbeszélő művészetének karakterét, jól rímel erre Gs. Szabó László analízise: „Könnyen olvasható, kellemes író volt De tegyük egyszer stiláris nagyítólencse alá novelláit. Mint a mesteri rézkarcon, ezeken is feltűnik a láthatatlan hajszálmunka. Nagyon lassan és nagy kínnal dolgozott, nemcsak órákig, de napokig is eltartott, amíg egy rövid novelláját sorozatos próbák után, »egész könnyen« megírta.” Nemcsak az idézett Márai és Cs. Szabó, de a hazai esztéta- és irodalomtörténész-társadalom osztatlan ítélete szerint is Hunyady a XX. századi magyar irodalom legkiválóbb hazai elbeszélői közé tartozik (Urbán László).
