Markó Béla nemcsak gondolatgazdagságával, formai sokrétűségével, a kisebbségi sorsban is egyetemes szempontokat hangsúlyozó látásmódjával győzi meg az olvasót, hanem magasrendű művészi autonómiájának hitelével is. Ritka példáját nyújtja annak a szellemi típusnak, amely a politikai becsületességgel végzett nyilvános szerep lezárása után képes volt a verbális közéleti kéregbeszéd síkjáról a személyes hangütést sem restellő, az egyén nyomorúságát és hitbéli gyötrelmeit is megszólaltató beszéd magasába emelkedni. Markó Béla politikai szerepvállalása előtt is jóravaló költőként él az emlékezetben , de nagy költővé csak az utóbbi esztendőkben érett.Báthori Csaba Legalább egyszer át kell úszni a túlsó partra.Nem az életem múlik ezen, hanem a halálom.Mert hát valójában nem kötelező.Mi tagadás, a rövidebb átmérőt választottam.Mint mondtam, rossz úszó vagyok.Tudom, vissza lehetne fordulni még most is.De nem. Végül a hatalmas, ám mindenbizonnyal csak képzelt kráternyílás fölött,éppen középen kezd elfogyni az erőm.Körülbelül ott, ahonnan visszatérnipontosan annyi, mint úszni tovább.Fölöttem irdatlan ég. Alattam egyrekevésbé rugalmas a víz. A parton zsivaj.Zöld a víz, zöld a fű, zöldek a fák.Mostantól fogva már nincs választásom.És ez a jó. Meglepően jó. Fáj mindenem.Egyszerű lett az élet. Eltűnt a kapkodás.Nehéz hátranéznem, túl sok energiámba kerül.Látom a közeledő partot. A karcsapások nyomothagynak a vízen, mint puha viaszhengeren.(Átúszni a Szent Anna-tavat)
