Magyarországon ma több mint negyven állatkert és vadaspark működik, és közülük csak néhánnyal foglalkozik könyv. A magyarázat egyszerű: csak azok jelenhettek meg az oldalakon, amelyeknek történelme van, és jobbára azok közül szemezget a szerő, amelyek tagjai a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének. Néhány kivételtől eltekintve csupán az emlősök és madarak tűnnek fel a könyv lapjain, holott hallatlanul izgalmas történetekre lelt a hüllőkről is, és bőséges anyagot gyűjtött össze a ma már feledésbe merült győri és veszprémi állatkerti akváriumokról is. És akkor a pókok, rovarok, skorpiók, halak üveg mögötti világát még nem is említetve! A könyv döntően azokról az állatokról szól, amelyek a múltban és a jelenben éltek-élnek a magyar állatkertekben. Az igazi állatvédők és a látogatók többsége pedig minél nagyobb férőhelyeken élő zoo-lakókat szeretne látni, ezért vélhetően a kis területű bemutatók kevesebb állatot fognak bemutatni, de jóval nagyobb, természethűbb kifutókban, mint eddig. Mivel az üdvözítő példák ellenére az egyre zsugorodó természetes környezetbe mind kevesebb állat telepíthető vissza, az állatkerteknek afféle génbank szerepet is be kell tölteniük, ügyelve arra, hogy a bemutatott állatok természetes viselkedése és anatómiája ne változzon meg, ne legyen nagyfokú a beltenyésztés, és meg kell akadályozni a semi-domesztikációt is. Sajnos valós a veszélye annak, hogy a nem is olyan távoli jövőben az állatkertek már csak holmi élő múzeumként mutatják be azokat az állatokat, amelyek az emberiség túlnépesedése előtt Földünk lakói voltak.
