Mostani életem a múltbéli tendenciák visszaidézése, visszatörekedés a kezdetekhez, amikor még semmi sem romlott el. A jelen felé tartva látom, hogy minden korszak világa egyszer kiürül, leenged az ambíció, elveszti jelentőségét az akaraterő. A jellegzetes, stílust meghatározó jelek elfáradnak, modoros kortünetté válnak, de tiszta, korábban virágzó jegyei alapjául szolgálnak valami új kezdetének. Előbb-utóbb minden korszak elveszti energiáit, ellaposodik az addig minden erőt magába záró, felépített világ. Helyet követelnek új világlátások, amelyek reményeink szerint a civilizáció magasabb lépcsőfokát célozzák meg.Nekünk, akik egy-egy kor rabjai vagyunk, nincs rálátásunk azokra a tendenciákra, melyek mélyen beleszövődnek a mindennapokba, és azonosíthatóvá tesznek korokat, stílusokat, irányzatokat. Jobbára csak cselekvés-szimptómák jutnak el értelmünkhöz. Vajon így gondolkodtak sorstársaim is saját koruk változásait figyelve? (Pozsgai Györgyi)
