1944/45-ben a német mintát követve Magyarországon is megvalósult a náci típusú gettósítás, ennek következtében végül közel 600 000 ember került 221 gettóba, majd a munka- és haláltáborokba.A tervszerűen végrehajtott elkülönítés és népirtás ugyan nem újkeletű gondolat, a gettók gyakorlati haszna és hasznosulása mégis csak fokozatosan bontakozott ki a nácik előtt is. A lakáshiány, a városok átalakulása, a kifosztás lehetőségei szépen lassan alakították ki a kényszerlakhelyek típusait és funkcióit. A magyarországi gettósítás eleinte némileg eltért az Európában elterjedt megoldásoktól, ám az 1944 tavaszán ideérkező náci zsidótlanító tanácsadók már 5-6 év tapasztalatával vágtak bele Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének kifosztásába és kiirtásába, és ennek megoldása kapcsán számos pártra, mozgalomra, politikusra, társadalmi szervezetre tudtak támaszkodni.A magyarországi vidéki gettók Európa gyors történetű kényszerlakhelyei lettek, azonban a mai napig nem lehet teljes képet bemutatni róluk, mivel hiányoznak az átfogó történeti munkák. Jelen kötet a fogalmak tisztázása és a szakirodalom alapos feldolgozása mellett fel kívánja hívni a figyelmet a magyarországi gettók működésének és történetének több aspektusára, jellemzőjére és a történettudomány adósságára.VÉGSŐ ISTVÁN (1979) történész és holokausztkutató. A Szegedi Tudományegyetemen végzett 2002-ben történelem (bölcsész, tanár) és politikaelmélet szakokon. Helytörténeti kutatóként 2002 óta több magyarországi múzeumi, illetve kutatócsoport projektjeiben vett részt, kiadványok és kiállítások összeállításánál. Írásai és könyvei a 20. századi sorsfordulók témáiban (hadtörténet, 1956, holokauszt) és helytörténet témakörben jelentek meg.
