Bugnini érsek korunk egyháztörténelmének legvitatottabb alakjai közé tartozik. Egyeseknek ő az Egyház történelmében valaha végrehajtott legvakmerőbb és legsikeresebb liturgikus reform megalkotója. Másoknak ő a liturgia kifosztója, az az ember, aki felelős annak meggyalázásáért, és már maga a neve is, Annibale (Hannibál), pusztítása előjelének tűnik.A probléma nem abban a tényben van, hogy liturgikus reform történt. Az Egyház történelmében máskor is volt, és feltételezhetően a jövőben is lesz. Egy egyetemes zsinatnak minden joga megvan rá, hogy ilyen reformot szükségesnek ítéljen. Az a szokatlan tény sem jelent problémát, hogy annak részletein Bugnini és VI. Pál nagyon szorosan együtt dolgoztak. A probléma abban a sokak által megtett kijelentésben rejlik, hogy Bugnini a II. Vatikáni Zsinat Szent Liturgiáról szóló konstitúciója, a Sacrosanctum Concilium meghatalmazását jócskán felülmúlva vezényelte és irányította a liturgikus reformot, s ezzel inkább lényegi szakadást ért el a liturgikus hagyományban, mintsem szerves fejlődést, amint pedig azt a zsinat kívánta.Yves Chiron jelen munkája, amely most elérhetővé vált hozzáértő angol (s most már magyar) fordításban is, jelentős hozzájárulást tesz ahhoz, hogy Bugnini az olasz nyelvű világon túl maga is hozzájáruljon a vitához. Chiron második hozzájárulása az, hogy Bugnini liturgikus reformjának történelmi tényeit nyugodtan és világosan tárja elénk.
