Nyiri István (19021955) és Lauber László (19021953) a két világháború közötti modern magyar építészet kiemelkedő alkotópárosa volt. Több mint tíz éven át vezettek önálló irodát a fővárosban, számos bérház, bérvilla és középület megvalósulása fűződik a nevükhöz.A két építőművész pályája a Wälder-irodában keresztezte egymást, ahol tanulmányaik utáni gyakorlati éveiket töltötték. Habár önállósodásuk után a modern építészeti irányzatokban teljesedtek ki, a professzor irodájában tanult hagyománytiszteletet és kompromisszumkészséget kiválóan építették be tervezői gyakorlatukba. Lauber László már az egyetemi évek alatt nemzetközi sikerre tett szert Borpavilon tervével. A Nyirivel közösen alapított önálló iroda nyitása előtt pedig egy nagyon merész épülettel írta be nevét a sikeres építészek sorába: a Bauhaus stílusjegyeket viselő Excelsior autókiszolgáló állomással. Korai munkásságukat főként bérház-, családiház-, bérvillatervekből ismerhetjük meg. Építészeti stílusukra jellemző, hogy bár nem sorolhatók be egy stílusirányzat alá sem, a különféle mozgalmakhoz, csoportosulásokhoz köthető modern építészeti toposzokból ismert elemek sajátos kombinálása mégis felismerhetővé, egyedivé teszi épületeiket. Első igazán nagy sikert arató közös tervük a Kékgolyó utca 10. szám alatti bérházé volt, ezt megbízások sora követte. Az épület különleges éke a városra festői látványt nyújtó tetőterasz, amellyel meghonosították a sétatető-kultúrát, valamint itt jelent meg elsőként a később rájuk jellemző toposszá váló nagy méretű lyukablak. Miután meghódították Budát, több bérházat terveztek a pesti oldalon is. Rendszeresen vettek részt tervpályázatokon, több középülettervük meg is valósult, és ma is eredeti funkciójának megfelelően üzemel. A második világháborút követően irodájukat kényszerűségből felszámolták, és az állami tervezőirodákban külön utakon folytatták építészeti tevékenységüket. A szakma gyakorlása mellett oktatói tevékenységük is kiemelkedő. Bár nem egy időben, de mindketten a
