AZ EMLÉKEZET METAMORFÓZISA ÜNNEPEKEN, HÉTKÖZNAPOKON

Jelen kötet útikalauz arról, hogy Március 15., Augusztus 20., vagy legutóbb Október 23. mikor, s hogyan konfirmáltattak nemzeti ünneppé. Ennek jellemzője volt és maradt a verbális és szimbolikus megosztottság. A társadalom, illetve a rendszerkormányosok emlékezetében rendre más volt ’48 olvasata. „Ő császári és királyi felsége” , Ferenc József uralkodása idején látványosan bontakozott ugyan Kossuth Lajos kultusza, de csak mint társadalmi-közéleti ajzószer. Állami legitimálása mindvégig tiltatott. A Horthy-korszakban idővel egyszerre „törvényesítették” Március és Kossuth emlékét. Utóbbi arra szolgált, hogy az aktuális kormányzót iktathassák az ünnepi szónoklatok „a magyarok Mózese” helyébe. Egy újabb rendszer- és korszakváltás nyomán ugyanezen „Kossuth apánk” titulust kapta születésnapi ajándékul Rákosi Mátyás. Ez passzolt a vehemens kultuszgyártáshoz. A rákövetkező Kádár-korszakban – mert Március 12 pontja és a Kossuth-címer látványosan újrahasznosultak 1956 októberében – a forró őszi napokat ellenforradalommá hivatalosították. Októbert próbálták „kiradírozni” a históriából, rá forradalomként emlékezni büntetendő cselekménynek számított. A kényszeredetten megült márciusi emléknapokon viszont rendre azt ismételték a vezérszónoklatok, hogy aktuálisan – még a hétköznapokban is – éppen beteljesülnek, megvalósulnak a ’48-as eszmék.