Egy barátnőmet úgy ismertem meg, hogy egyszer hazatértemkor bementem a hálószobánkba, és ő ott álldogált az ajtónak háttal, a könyvespolcomat nézegetve, egy, az édesanyja által kötött, réges-régi újságból vett minta alapján készült, teljesen egyedi pulóverben, amilyen addigi tudásom szerint kizárólag nekem volt az egész világon. Barna haja, alkata, a pulóver, egy szó mint száz, megzavarodtam: azt hittem, hogy én vagyok. Nem volt hétköznapi élmény.
Ez történt a könyveddel is. Olvastam a szavaimat, amelyeket a várandós pároknak tartott szakmai napokon szoktam mondani. Furcsa érzés volt. Aztán persze kiderült, hogy a barátnőm nem én vagyok. Jó néhány problémát máshogy látunk, de a fontos, alapvető dolgokban egyetértünk. Ezt érzem a könyveden keresztül Veled kapcsolatban is.
Régóta nyomasztott a föladat, hogy könyvet kell írnom - most ettől megmentettél, megírtad helyettem. Egyszerűen ellátom lábjegyzetekkel, és kész. Köszönöm!
