Kosaram

ÉRTÉKALAPÚ (KÖZ)IGAZGATÁS

ÉRTÉKALAPÚ (KÖZ)IGAZGATÁS
ÉRTÉKALAPÚ (KÖZ)IGAZGATÁS
Egységár:
2 990 Ft
Fizetendő:
2 990 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!
A közigazgatási jogvédelem magyarországi kialakulása és intézményesülése egyike a sokat vitatott közigazgatásdogmatikai és bíráskodáselméleti kérdéseknek. A közigazgatás nem értelmezhető csupán a tételes jogi vonatkozásokból kiindulva, mivel olyan egyén–közösség kapcsolatot jelenít meg, amely érinti az igazságosság és az ehhez fűződő erkölcsi normák kérdéskörét is. A közigazgatási bíráskodás történetének hazai alakulása jól mutatja azon alapértékek változását, amelyek alapján az egyes döntések megszülettek.A közigazgatási jogvédelemben használt, az erkölcs témaköréhez tartozó kulcsszavak és kapcsolataik feltárására először ebben a könyvben kerül sor: láthatóvá válnak az erkölccsel kapcsolatos szavak összefüggésrendszerei, valamint a közigazgatási jogban megjelenő, értékfogalomhoz kapcsolódó szöveg- és joggyakorlat változásai; nagy hangsúlyt kap továbbá az igazságosság közigazgatási szférában történő vizsgálata, de választ kapunk arra a kérdésre is, hogy a közigazgatás valóban egy „norm
Könyv
SzerzőBIRHER NÁNDOR
ISBN9789634147855
KiadóL'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.
Kiadás éve2021

Írj véleményt a termékről!

FájlnévMéretMűvelet
Tételek: 0 - 0 / 0 (0 oldal)