Olvasókönyvről hallva az embernek legelőször az iskolai olvasókönyvek jutnak eszébe. Az olvasókönyv a tanulás, a megismerés és a rendszerezett tudás eszköze, lapjairól egy kivonatolt világ köszön vissza. Számos olvasókönyv azonban olvasmánynapló, egy egy író, kutató, vagy magánember olvasmányélményeinek tömörített összegzése.Az Olvasmányok a Digitális Társadalomról címmel megjelenő kötet igazából mindkettő. Legalábbis mindkét szerep betöltésére törekszik. Egy, a megismerési folyamat mozaikjaiból összerakott, és az új világról szóló tudás összefoglalója, egyúttal a szerző olvasásélményeinek tükre. Mindkettőre szükségünk van. A digitális világrendről szóló tudásunk nem teljes, nem lehet komplett, hiszen egy még alakuló, formálódó, de a hétköznapjainkat egyre inkább meghatározó társadalmi átalakulásról szól. Elengedhetetlen így az összegzés arról, amit mégis tudhatunk. Az olvasmányélmények pedig kiegészítik a mozaik szerkezetű ismerethalmazt, mivel azok célzott és sajátos belső logikát viselő megismeréstartománya hozzásegít az ismeretlenül új világ értelmezéséhez.A könyv egyik alaptézise, hogy a digitális átalakulás nyomai fellehetők a korábbi társadalmi alakzatokban. Nem most kezdődött mindez, de vagy nem vettük észre, vagy nem akartuk észrevenni, vagy félreértelmeztük. A másik fontos tézis ebben számos szerző véleménye megerősít -, hogy e változások a társadalom alapszerkezetét írták és írják újjá. A tudásrendszer, a gondolkodás, a kommunikáció útjai, az emberi viselkedés és magatartás hétköznapi formái már nem írhatóak le a régi tudományos (vagy filozófiai szociológiai) keretek között. Paradoxon, hogy a változások felhasználják a betemetni vélt múltunk számos elemét, így az algoritmusok logikája Hume (és Leibniz) nélkül, a tudás új értelmezése Arisztotelész nélkül zsákutcába fut. Persze azért ne bízzuk el magunkat, az új társadalmi mintázatok radikális szervező ereje megkerülhetetlen.Mit tehet ebben a helyzetben a politika, és a jog? A válasz kicsit nihilista:
