Nyolcéves koromig én voltam a legboldogabb kislány a világon… Egy szép házban laktunk, és mindenünk megvolt. 1986-ban azonban minden megváltozott. Először édesanyám hagyott el bennünket, majd ugyanabban az évben, a karácsonyhoz közeledve, egy este apukám átnyújtotta a karácsonyi ajándékot, majd kiment a szobából és soha többet nem láttam. Néhány órával később a házunkat egyenruhások lepték el, és amikor az ajtóban megjelenő Nagymamám szemébe néztem, tudtam, hogy többé nincsenek szüleim. A mesekönyvek, a fantázia és az álmok világába menekülve nőttem fel. Sok éven keresztül otthonom biztonságos magányában éltem kézművesként. Életem 2017-ben gyökeresen megváltozott, amikor egy felelőtlen autós vétlen áldozataként hosszú hónapokat töltöttem ágyhoz kötve, iszonyú fájdalmakkal, teljes anyagi kilátástalanságban. A bal kezem épségben maradt – és én balkezes vagyok. Ekkor írtam meg életem első regényét, amit további regények követtek. Ez a könyv életem első mesekönyve. Gyermekkori barátnőm, iskolai padtársam tizenkét éves kislányának rajzai juttattak arra az elhatározásra, hogy írjak egy mesekönyvet is, amit Anita illusztrál, remélve, hogy lesz folytatása… De ez már nem csak rajtam, hanem a kedves Olvasók fogadtatásán is múlik…
