Nincs semmi étvágyam, a nagy magyar írók pedig köztudottan zabáltak. A magyar irodalom múzeumában, miután átjutottam azon, hogy Petőfithevesen támadták költeményei miatt, több termetmegtöltő kiállításhoz értem, főszerepben nagyjainkreceptkönyveivel, teáskannáival és kedvenc fogásaival.Korhelyleves, lucskos káposzta és pacal.A hányingerem csak akkor csillapodott kissé,mikor kiszúrtam az egyik egészen irodalmi asztaltársaságot ábrázoló fotón a Szárnyas fejvadász főszereplő replikánsát. Roy Battyt,aki, amikor nem vigyáztak az Őrzők a strázsán,lángoló csatahajókat látott az Orion peremén,és gyilkos sugarakat az éjben a Tannhäuser-kapunál.Én meg asszony leszek, és se enni, se főzninem szeretek. Csak írni, és csak tésztát.De aztán, ahogy tovább botorkáltam, végül csaktaláltam valamit, amit megkívántam.Az Ady-oltárt bemutató teremben felkapcsolt a villany,és ott hevert Ady Endre kiterítve. A lepel-drapériávaltöbb emberes ölet (ölelést?) alakítottak ki neki,de én a szívére ültem volna. Miután a Willendorfi Vénuszéletnagyságú figuráját seggbe rúgtam, a szívére csücsültem volna,mint egy lidérc, valaki, aki kedvére írhat, amikor ő már majdnem száz éve halott.
