Új versei megőrzik Báger Gusztáv lírájának ezt a jellegzetességét, több síkon is értelmezhetőek, miközben a korábbiaktól eltérően, a férfias szelídség, a mindenen átlátó nyugalom és derű jegyében kitárulkozóak. Nemegyszer bemutatják születésük szituációját is, rögzítik a valóságnak azt a sajátos, senki másra nem jellemző szegmensét, amelynek centrumában a szerző áll. Ez a pár szóval felvázolt általában belső tér, enteriőr megkönnyíti a nyilvánvaló költői szándék beteljesülését: behívja, bevonzza az olvasót, potenciálisan tehát az egész világot, otthonos műhelyébe, ahol minden tárgy tulajdonosára vall, semmi se véletlenül kerül a képre. Becsalja, hogy odabent, ott nála találkozzék önmagával, a versek tükrében nézze meg, lássa meg önmagát (is), mint lehetőséget, aki akár helyet is cserélhetne vendéglátójával, hiszen költőnk új verseiben olyan egyszerűen történik minden, hogy az valójában bárki mással is megtörténhetne; nem véletlenül van minduntalan jelen a szerző szája szögletében egy alig észrevehető mosoly.(Mezey Katalin, 2009)
