Kevesen ismerik úgy Tamási Áron életművét, mint Ablonczy László, de ami talán ennél is lényegesebb: kevesen értik, érzik ilyen pontosan és valós mélységében, milyen elvek, meggyőződések, szenvedélyek jegyében íródtak az erdélyi magyar irodalom prózai munkássága nyomán elismert, de drámai műveit tekintve nem kellőképp értékelt emblematikus szerzőjének színművei. A kritikus sorra veszi a megvalósult és a töredékben maradt, a számtalanszor előadott és a cenzúra által asztalfiókba száműzött darabokat, részletesen feltárva létrejöttük biográfiai körülményeit és kultúrpolitikai hátterét, csakúgy, mint korabeli színházi fogadtatásukat, valamint a kapcsolódó recepciótörténetet. Esszéisztikus elemzéseinek köszönhetően árnyalt képet kaphatunk a színháztörténeti adatokon túl Tamásinak a magyar színház megújítását célzó elhivatott és fáradhatatlan küzdelméről is. Bizonyos, hogy rendezőként, dramaturgként, színészként, de még nézőként is másképpen tekint majd Tamási Áron drámáira, aki a kötetet elolvasva beavatást nyer az ősi hiedelemvilágon, középkori misztériumokon, illetve székely népmeséken alapuló sorsjátékok egyszerre varázslatos és parabolisztikus világába.
