Ahogyan azt a Huszonkét év zarándoklat cím is kifejezi, az emberi élet talán nem más, mint egy vándorlás, egy szüntelen áramlás a maga ellenőrzőpontjaival, óvatos és meggondolatlan stratégiáival, pihenőhelyeivel és akadályaival, nyomainkat pedig talán magával sodorja a dagály és a szélvész, talán megkíméli, de bárhogyan is alakul végül: nem szabad vakon és erőszakosan rohannunk a számunkra még ismeretlen végkifejlet felé. A művek tartalmilag ezúttal is széles skálán mozognak, és a lélektani szélrózsa minden irányába kilengenek valamennyire: némelyek közülük állandóan kísértettek és kikívánkoztak belőlem, mások spontán, vulkánok módjára törtek ki az elmémből, amíg egyesek megkönnyebbülést, mások még nagyobb zűrzavart okoztak a lelkemben, így minden eddiginél jobban tekintek erre a gyűjteményre egyfajta pszichológiai dokumentációként, és amolyan terápiás, mégis színes, lüktető és átélhető, átérezhető naplóként.
