Garabonciás diák: (A színpadi fények halványak, alig látszanak a szereplők. Hirtelen odaperdül a közönséggel szembe.) Kedves Hölgyek, Urak! Keserves történetnek lehettek most tanúi. Csúnya esetről van szó, ezért csak titokban mutatjuk be kivételezett embereknek, vagyis azoknak, akik megvették a jegyüket. Nagy szégyene az nemzetünknek, hogy koszorús költőnk Petőfi Sándor még a halála után sem nyugodhatott gondtalanul. Nagy magányában ott a sírban, lelki szemeivel végigpillantott a rég megalkotott szereplőin, és nagyon felháborodott. Azok a csintalanok csalárd módon előbújtak a nagykönyvből – az összes költeményekből –, és egy falucskát építettek. Építettek? Építgetnek! Igenis, csak építgetnek… mert naphosszat itt lófrál szinte mindegyikük a Szemérmetes Erzsók kocsmájában. Petőfi látva a házsártos csapatot, sírjából előbújt egy napra, és most gatyába rázza a díszes társaságot. Íme! (Ahogy jött, elviharzik)
