Az emberélet útjának felén mindannyian elgondolkodunk arról, hogy mivégre hát? Miért élünk s vajon kik voltunk, vagyunk, leszünk? A vers mindig segít megérteni a megválaszolhatatlan kérdésekre adott válaszlehetőségeket, s a költő abban is művész, hogy közérzetjavító szándékokon túl valódi vigaszt nyújtson a hideglelős létezés kínjainak elviseléséhez.
Ebben pedig neki sem lehet más társa, mint a szerelem: ezért célja mindenekelőtt azoknak a pillanatoknak a megragadása, amelyekben „ágyadhoz térdepel / a percnyi öröklét”. Ezért szeretné a felhőket a kiszínezni „arcodnak friss egén”. Hiszen nincs más út a kietlenségben, csakis a megértés.
Fábián Ádám Zoltán a megértés esélyeit kutatja költeményeiben. Örömszavakat nyújt át nekünk szigorú, ám mégis elegáns és könnyed rendben egymás mögé sorakoztatva őket – hogy könnyebb legyen nekünk is a létezés: ég és föld között.
Fűzfa Balázs
