Idős korában az ember olyan értelmetlen dolgokkal múlatja az időt, mint az önéletrajzírás állítja nem kis iróniával a világhírű zeneszerző, Andrew Lloyd Webber Maszk nélkül című önéletírásában. Én sokáig ugyanezt gondoltam, mert az exhibicionizmus egy megnyilvánu-lási formájának éreztem, ha az ember a saját élete történeteivel untatja az olvasót. Aztán az egyik szomszédom könyvselejtezése során a kezembe került Arthur Miller kétkötetes önéletrajza (Kanyargó időben), s mivel nem hiszek a véletlenekben, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. Különös világ tárult a szemem elé, olyan élményeknek lehettem a résztvevője, amilyeneket korábban elképzelni sem tudtam: a XX. század Amerikájának az első évtizedeibe csöppentem. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy tudatosan keressem az önéletírásokat. Aztán leültem a számítógép elé, és elkezdtem bepötyögni a saját életem egyik sztoriját, A hármas szám bűvölete címmel. Bevallom, nagyon élveztem az írást, de azt még jobban, amikor ismerőseimtől egyértelműen jó visszajelzéseket kaptam, s biztatást a folytatásra. Ezt követően már tematikus módon folytattam a munkát: gimnáziumi évek, katonaság, kórustagság, munkahely, autók egymás után adódtak a témák. Még arról is kifejtettem a gondolataimat, hogy nem tudom, mi a baj velem, csak azt, hogy valami biztosan. Így született meg ez a könyv.
