Megjegyzem, nagyságos asszony, a Markó nem is olyan rossz hely egy férjnek. Vilma a könnyein át, nevetve bökte ezt ki. Oly hirtelen változik a hangulata, s oly könnyen mond furcsát, hogy Emma nem is tudta komolyan venni, csak mosolygott rajta. – Na igen, – folytatta Vilma – legalább, ha hazajönnek, megbecsülik a feleségüket… Kérem ez az én uram, ez már nem tudta mit csináljon… Szegénynek semmi se volt jó… Elkényeztetik őket a vendéglőkben, ott az étlap, tizenöt-húszféle sült, tészta, előétel, minden csoda. Erdélyi fatányéros, meg lacipecsenye… Kérem, ne gondolja, hogy én hibás vagyok aban, hogy… differenciák voltak az elszámolásaiban… Á, nem is került arra sor… Persze, ilyenkor az egész világ követ dob az asszonyra, hogy ő szédítette el az arcát, s rá költötte a pénzt… Énrám ugyan nem költött, hacsak másra nem. Ezt persze sose lehet tudni…
