Jess Penhaligon élete legfontosabb utazására indul: Londonba igyekszik, hogy átvegyen egy híres művészről elnevezett, fiataloknak ajánlott botanikai festészeti díjat, amelyet nemrég nyert el. Közben megismerkedik Kate-tel, a névadó művész özvegyével, akiről kiderül, ugyanúgy Cornwallban született és nőtt fel, mint az ő nagyszülei is. Jesst, akinek családja réges-régen széthullott, és akit legszorosabb köteléke halott édesapjához fűz, sóvárgással, egyszersmind megnyugvással tölti el Kate nyíltsága, őszinte öröme és a meleg fogadtatás, amelyben részesíti őt, amikor meghívja, hogy lakjon nála.
Miközben vendéglátója megmutatja a fiatal lánynak Tavistockot, ahol közös történetük összeér, újabb és újabb ismerősök bukkannak fel a múltból, és elemi erővel sodorják a lányt saját történetének forrása felé, míg végül rálel arra a titokra, amelyet addig csak lelke legmélyén sejtett, de megfogalmazni sosem mert: a saját származására.
Marcia Willett meséje úgy folyik, akár a Tamar folyó maga; a több szálon futó cselekmény pedig mielőtt a tengerbe ömlene, elidőzik abban a tengeri kertben, amely minden titkok tudója, és amely a regényben szereplő összes ember bölcsőjének tekinthető.
