Bánffy Miklós és családja, Budapest ostromát átélve, 1945 februárjában tér haza Erdélybe, ahol a bonchidai kastélyt kifosztva-felgyújtva, birtokait kisajátítva találják, s Kolozsvárt, a Toldalagi-Korda palota egy lakosztályában meghúzódva próbálják újrakezdeni az életet. Váradi Aranka és Kató azonban nemsokára visszatér Pestre, Bánffy viszont marad. Bekapcsolódik az újrainduló irodalmi életbe, novellákat közöl az Utunkban, regénye jelenik meg, színdarabját játsszák Kolozsvárt mindaddig, amíg a kommunisták által meghirdetett osztályharc jegyében 1946 nyarán őellene is megindul a sajtókampány. Egyre reménytelenebb állapotában, az öregséggel és betegséggel küzdve, már csak az íróasztalfiókjának ír (nem keveset), s a munka, valamint feleségével, leányával folytatott a Sziguranca által is számon tartott - levelezése tartja benne a lelket. Végül 1949 késő őszén sikerül útlevelet kapnia és kijutnia Pestre, családjához meghalni.Ennek az alig öt évnek a története bontakozik ki a Bánffy-életmű alapos ismerője, Marosi Ildikó kiterjedt dokumentációra és gazdag fényképanyagra épülő könyvéből.
