"Burkhard Straßmann író egy háromgyerekes családnál tett látogatásáról mesél. A pár - a feleség művelődésszervező, a férj politológus - kezdettől fogva egyetértett abban, hogy gyermekeiket nemi szerepektől mentesen nevelik, mondván, hogy a "tipikus" női illetve férfi dolgok csak társadalmi kitalációk. Az idősebbiknél, aki most 14 éves, "elég jól" ment a dolog. Nem úgy viszont a három és fél éves ikreknél, Kenonál és Emilie-nél. Fejlődésüket a szülők gyakran "megrökönyödéssel, néha viszont tehetetlen csodálkozással" szemlélik - mondja az anya. Burkhard Straßmann elmeséli, hogy mit tapasztalt egy látogatása alkalmával: "Keno a vendéget »nénónénóval« és tűzoltóautóval a kezében köszöntötte. Emilie épp egy tündérhintóval játszott, amelyet egy egyszarvú húzott. Aztán egy hajkefével édesanyja ölébe ült, kicsinosíttatta magát és a tükörhöz futott. A kisfiú apja ölében ült, egy kék bögrével csapkodta az asztalt, aztán megragadott egy tűzoltókról szóló könyvet. A kislány is fogott egy könyvet, melynek címe: Királykisasszony akarok lenni (»Simogatókönyv kis és nagy királykisasszonyok számára«)... Mindkét gyereknek volt egy játék mackója; a kislány ölelgette, a fiú pedig buzogánynak használta. Keno kezében egyébként is alighogy megtanult járni, minden fegyverré vált - mesélte apja -, a kisfiú a vállára vette játékait, és meghódította velük a szobákat. Emilie ezzel szemben gyűjtögetett és őrizgetett. Bár a kislány is játszott néha markológépekkel, de a következő módon: a markolónak nevet adott, anyát és apát talált ki neki, megetette, ha kellett, megvigasztalta, és lefektette aludni."
