"Miután már az ötödik-hatodik írást adtam mindenféle volt kollégák, barátok emlékkönyveibe, hatvanadik, hetvenedik, kinek hányadik születésnapra, a legutóbbinál kicsit szomorúan gondoltam, milyen kár érte: a címzetten és pár ismerősén kívül a kutya se fogja olvasni. Hát az alkalmi tanulmányköteteket, régi újságokat? Pláne nem. Néhány tucat, ha nagyon optimista vagyok, néhány száz ember ott és akkor belelapoz, slussz.Nyár elején lebontattam a dolgozószobában az öreg cserépkályhát. Több mint húsz éve nem volt szegény bekapcsolva. Fölötte ronda gázcső, mellette kétfelől pedig égig érő kupleráj: na, pontosítsunk, egy viszonylag rendes könyvespolc, amelyen hiú liba, aki vagyok a saját könyveimet, fordításaimat tartom, de alatta és túloldalt gyanús folyóiratok, dossziék, brutál póktanya, és a sunyin növekvő kazalban semmit nem lehetett megtalálni. Jött Janó, a kályhás, szétverte és elhordta vén kályhámat, én pedig nekiálltam rendet vágni a szomszéd szobába vasvillázott poros papírhalomba
