Azt hiszem, büszke lehetek.
Kolev András a szemem előtt vált érett, sajátos, egyedi hanggal megszólaló költővé. Korán megmutatkozott átütő tehetsége, már az első, tétova lépéseiben is, amit mindvégig figyelemmel kísérhettem. Érti és szereti az életet, az embert, a csöndet, az évszakokat, a naplementét, tiszteli a hitet, a halált, az ösztönöket, a szomorúságot, az igazságot.
Kolev András válogatott verseiben belülről áradó fények csendítik meg azt a különleges világot, melyet írójuk érzékeny lelke, füle, szeme megpillant. Tájleíró alkotásaiban, a néha már-már nyersen realisztikus, vagy lágy, líraian finom verseiben, szonettjeiben a szépségek belső erővonalai mind csodát sejtetnek: egy porcelánon átfutó színes fény, szavakkal foltozott szívek, ismeretlen útra nyíló ajtók, vagy éppen csontokat tördelő kalapács keresi az utat az olvasói szívekhez… Mert ha észlelte is, hogy „a zord valóság nem hagy több helyet”, Kolev Andrásnak volt és van ereje tovább látni a nehézségeken mert, „Mégis hiszünk, és megszületnénk újra”.
A kötet végén található igényes műfordításokkal válik teljessé ez a nagyszerű válogatás.
Azt hiszem, büszke vagyok.
Kovács Anikó
újságíró, szerkesztő, műfordító
